Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Bodies kiállítás

Budapest 2021. június 27.

Bodies kiállítás

A „BODIES 2.0 – A bennünk rejlő univerzum” kiállítás célja, hogy részletesen bemutassa testünk felépítését, különböző szerepeit és egyediségének lenyűgöző nagyszerűségét.

A kiállítás mintegy 200 preparált szervet és egész testet mutat be az érdeklődők számára, melyek mindegyike úgynevezett „plasztinációs” eljárással lett megőrizve az utókor számára. A Bodies kiállítás valódi, egykor élő emberi testeket és szerveket mutat be, ezáltal a látogatók elsőkézből tekinthetik meg azt, ami általában csak doktorok és tudósok „kiváltsága”.

 

A látogatóknak lehetőségük lesz megismerni mindazokat a szerveket, amik a gondolkodásért, a légzésért vagy akár a mozgásért felelősek, valamint a vérkeringés “autópályáit”, ami a motort folyamatosan mozgásban tartja. A plasztinációs eljárással konzervált testek egy olyan, viszonylag új tartósítási módszer, ahol a testből elvonják a vizet és a lipideket, majd azt folyékony műanyaggal helyettesítik, ami megszilárdulás után egy szilárd, tartós anatómiai mintát formál. Fontos, hogy a folyamat sértetlenül megőrzi akár a legfinomabb, legtörékenyebb szövetet is, még mikroszkópikus szinten is, ezzel a módszert felbecsülhetetlenné téve orvostudományi szempontból. A plasztináció olyan hiteles preparátumokat eredményez, amiket egyszerű vizsgálni és tanulmányozni is. 

 

Tekintse meg a kiállításról készült videót!

 

 

 

Fürdők a közelben 

Az ország, sőt Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, az első pesti gyógyfürdő és az egyik legjelentősebb wellness központ a Széchenyi fürdő. A fürdőben 21 nyitott és fedett medence, valamint 10 szauna található. Élménymedencéjében sodrófolyosó, víz alatti pezsegtetés, nyakzuhany és ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár működik. A hagyományos gyógyszolgáltatások mellett wellness szolgáltatást is tartalmaz a belépőjegyár, mint például szauna és vízi torna. A főváros legmenőbb éjszakai fürdőzése minden szombaton ide csalogatja a fiatalokat. 

 

Budapest egyik legszebb műemlékfürdőjében, a Gellért fürdőben öt beltéri termálmedence mellett két merülőmedence várja fürdőzőket, a sportolni vágyók pedig egy úszómedencében csillapíthatják a mozgás iránti igényüket. A szabadban egy hullám és egy termálmedencében lehet mártózni. Emellett egy gőzkabin, egy finn szauna, és egy hőlégkamra biztosítja a felmelegedést. 

 

A Gellért Gyógyfürdő szomszédságában található Rudas fürdőben gyógyfürdő, törökfürdő, élményfürdő és uszoda várja a fürdőzőket. A műemléki környezet és a tetőtéri medence a dunai panorámával igazán különleges helyszín egy kellemes mártózáshoz. 

 

 

 



Több információ a programról

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Budapest
Látnivalók